Szörpmanufaktúra lógó
ValahaTanya Családi Ökogazdaság
Hagyományos ízek, hagyományos alapanyagokból, hagyományos módszerekkel, nem csak hagyományőrzőknek
.
   Főoldal
   Rólunk
   Gazdaságunk
   Termékeink
   Vértesacsáról...
   Elérhetőségünk
   Kedvencek...
   HoReCa


Vértesacsa elhelyezkedése

 

Vértesacsa a Vértes és a Velencei-hegység között fekszik, a Vértes keleti oldalán, a Lovasberényi-hát dombokkal-völgyekkel szabdalt kistájában. A település hosszan elnyúló völgyekkel tagolt, melyeket alacsony és keskeny löszborította dombtetők választanak el. Itt a Mezőföld északi részén a Vértesacsai-völgyben fekszik a falu tengerszint felett 161 méteren. A környező dombok átlagosan 180-200m körüliek, a legmagasabb pont a Haraszti és a Csaplári erdőben van, előbbi 245 m, utóbbi 230 m. A legalacsonyabb térszín az északi völgyben, az acsai vízfolyás és vasúti terület környezetében van, 130-140 m körül.

Vértesacsa a kedvező földrajzi elhelyezkedése mellett része a Velencei-tó – Vértes kiemelt üdülőkörzetnek. Tehát szerencsésebb helyzetben van, mint a hasonló táji, természeti adottságokkal, potenciállal rendelkező távolabb fekvő települések. Így nagyobb figyelmet kaphat az értékek megőrzése, a fenntartható tájhasználat kialakítása, a turisztikai potenciál kihasználása, a környezetvédelmi fejlesztések. Ezért nem is igen találni különösebb tájidegen területhasználatot, jelentős környezetszennyező létesítmény sincs a településen, sem a térségben.

Viszonylag kedvező közlekedés-földrajzi pozícióban is van Vértesacsa, annak ellenére, hogy csak egy észak-déli irányú megközelíthetősége van a 811. sz. főúton keresztül. Aránylag közel van Székesfehérvár, Budapest logisztikai folyosói, az M1 és M7 autópálya is. De a községet eddig elkerülték a nagy ipari beruházások, miközben Kajászón, Vál községben már megjelent a helyi adottságokra épülő nagyobb feldolgozóipar.



Vértesacsa környezeti-, természeti- és táji adottságai

 

Földrajzi adottságok

Vértesacsa a Lovasberényi-hát kistájban helyezkedik el a Vértes és a Velencei-hegység között. Területe 36,19 km2, melyből a belterület 1,97 km2, a külterület 33,73 km2, és a zártkertek 0,49 km2-t tesznek ki. A terület É-ÉK és D-DNY-i irányú hosszan elnyúló völgyekkel és peremsüllyedékekkel tagolt, melynek kialakulásában a fiatal szerkezeti mozgásoknak, a folyóvízi eróziónak, a deráziónak (lejtős tömegmozgás általi felszínmarás), és a löszképződésnek volt jelentős szerepe. A völgyeket alacsony és keskeny vízválasztó tetők választják el egymástól.

Vértesacsa belterülete (szerkezete) a domborzati viszonyokat érzékenyen követi, ezért a völgyek rendszeréhez illeszkedve az épületek többsége egymáshoz képest távol emelkedik, tehát igen laza a szerkezete. A települést a Vértesacsai-vízfolyás és mély vizenyős rétje szeli ketté: kevés olyan település található az országban, ahol a lakóépületek ilyen távol helyezkednek el a vízfolyás mentétől, és lehetőség van az ökológiai folyosó akár megszakítás és nagyobb beavatkozás nélküli, könnyű kialakítására. A patakot több kisebb ér duzzasztja vízfolyássá, melyek a Cérna-völgyben, Forrásosban, Cseresznyésben, Pince harasztban és a Likas-kői-dűlőben találhatók. A patak a belterületet elhagyva továbbra is vizenyős területen folytatja útját, melynek szélessége váltakozó: szélesebb kiterjedése a Körtvélyesi-lápnál található, ahol Vértesacsa egyetlen sekély vizű tavát alakították ki.

A vértesacsai táj nagy része rendkívül változatos, de előfordulnak egyhangú, monoton területek: a mozaikos területek a vízfolyások mentén és a települések környékén (zártkertek, belterület laza szerkezete és zöldterületek váltakozása, „szakadozott” erdőterületek és rétek, legelők, fasorokkal elválasztott kisebb táblák) találhatók. Nagyobb összefüggő (nagyüzemi méretű táblák) szántóföldek a közigazgatási határ keleti és nyugati részén helyezkednek el.

Az erdőterületek kiterjedése kicsi, azok többsége nem összefüggő: északon a Csaplári-erdő, délen a Haraszti-erdő összefüggő területe nyúlik be a közigazgatási határon belülre. A gyümölcsösök és szőlőterületek, azaz a volt zártkertek aránya is igen alacsony. A sivár szántóföldek dominanciáját a művelési ágak szerinti felosztás is jól érzékelteti.

 

Éghajlati adottságok

Éghajlata mérsékelten hűvös–mérsékelten száraz, az évi csapadék mennyisége 600 mm, melynek a fele a nyári időszakban várható. Télen átlagosan 38 napon fedi hótakaró a földfelszínt. Ariditási indexe 1,13-1,15 között, a kistáj déli részén ennél magasabb az értéke.

Évente 1980 órányi napsütés várható, melyből nyáron 790 óra körüli. Évi középhőmérséklete 9,5 °C, 10 °C feletti hőmérséklet április 12-14-e és október 18-a között várható, a fagymentes időszak pedig 185 nap körüli (április 17 és október 20. közötti időszakban).

Az uralkodó szélirány északi, az átlagos szélsebesség pedig 3 m/s körüli. Tehát az adatok alapján megállapítható, hogy a terület éghajlati adottságai jók a szántóföldi kultúrák szempontjából.

 

Talajtani adottságok

Vértesacsa közigazgatási területe a 49/2001.(IV.3.) Korm. rendelet 2. sz. melléklete szerint, (nitrátdirektívában) a nitrátérzékeny terület minősítést kapta. A 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet alapján a felszín alatti víz szempontjából érzékeny területen elhelyezkedő település.

A kistájban a kiváló adottságú mészlepedékes csernozjomok találhatók meg, melyek löszös üledéken képződtek. Mechanikai összetételük vályog, morzsás szerkezetük következtében kitűnő vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezen talajok 70%-a 0-5%-os lejtőn található, illetve 65%-át szántóként hasznosítják. A többi talajtípus csak elvétve jelenik meg, gazdasági jelentőségük alacsony. Vértesacsa területén a patak mentén réti öntéstalajok is találhatók kis kiterjedési területen. Az agrotopográfiai térkép megerősíti a környéken található talajok kitűnő minőségét. Megállapítható, hogy a talajok a felszíntől kezdve karbonátosak, szervesanyag-készletük magas (300-400 tonna/ha), a termőréteg vastagsága pedig helyenként az 1 métert is meghaladja, a talajértékszáma pedig 70-80% közötti, amely igen jó termékenységet




Vértesacsa története és múltja

 

Vértesacsa a bronzkortól lakott hely. Számos lelet, sír bizonyítja, hogy éltek e területen rómaiak, majd avarok is. Vértesacsa 161 m tengerszintfeletti magasságban fekszik, a község vetődés mentén épült, a keleti magasabb és a nyugati alacsonyabb pereme között 50-60 m szintkülönbség van. Neve török eredetű, jelentése: rokon. Az Acsa személynév már a XI. századból ismert, ám maga a település csak a XIV század első felében bukkan fel okleveleinkben. Mai nevét a XX. század elején kapta meg.

„A Kr. e. 4. évezredtől kezdődően számos őskori településnek van emléke a község területén. A dunántúli vonaldíszes kerámia készítés népének, amelynek legjelentősebb települési maradványait Bicskén tárták fel: a rézkori péceli (badeni) művelődés népének, melynek sírleletei történeti átmenetet jelentenek a bronzkorba.

A késő bronzkori urnatemetős művelődésé, amely a dunántúli csoportját egy közeli központ, a váli Pogányvár után neveztek el. A Székesfehérvári Múzeum római kőtára őrzi (a kelta eredetű bennszülöttek közül sorozott) elhunyt katona fiak nagyméretű családi sírtábláját a Kr. u. 3. század közepétől. A katonák a római birodalmi és tartományhatáron, Dunabogdány és Esztergom helyőrségeiben teljesítettek szolgálatot. A sírkő a Körtvélyeslápi-dűlőben, a Sápítói-rét nyugati magaslatán került elő, a községtől észak felé, ahol a 4. századi temető sírjait is feltárták. A temető fekvése egyúttal meghatározza a Vereb felől jövő római Út irányát, amely a mai út vonalában Vértesboglár felé vezetett tovább. Ugyanitt avarkori temetőrész sírjai is előkerültek, az avarok temetőjének másik részét belterületen, a Tükör utcában mentette meg a Múzeum.”

A község első okleveles említése 1330-ban történt, Felacha (Felsőacsha)néven. Ekkor már temploma van, amely 1333-1335 táján 3 garas pápai tizedet fizet, és a boldogságos Szűz tiszteletére épült. A középkori falu a templom mellett, a patak mentén, a védettebb déli oldalon feküdt. Kisacsa ettől nem lehetett messze, fekvése azonban máig tisztázatlan. A középkor végén, 1507-ben már csak Acsa(Acza) név szerepel a forrásokban, valószínű, hogy a másik település lakatlanná vált: a XVI. században pusztaként említik, melyet az acsaiak művelnek.

Vértesacsát a XV. században több nemesi család is birtokolta: az Acsai, a Borsos, a Nyavalyás, a Vad, a Vasas és a Sass család. A török többször felégette a falut, 1526-ban, majd 1543-ban Székesfehérvár ostromakor, de az elmenekült lakosság visszatért és mindig újjáépítette otthonát. A középkori családok közül a Borsos és a Vas család folyamatosan itt élt, a többi betelepült nemest az országgyűlés rendelte ki ideiglenes jelleggel a tatai vár erődítési munkálataira. 1543-tól török uralom alá került a falu, persze ami még megmaradt belőle. 1546 csak 6-ot, negyven év múlva már 30 háznépet vettek számba az adószedők. Ez a fejlődés a század végén megállt, jött a 15 éves háború és teljesen pusztulásba döntötte a falut, lakói Komárom vármegyébe települtek át. A falu csak 1620 körül épült újjá, nem sokkal utána már református prédikátora van. Lakói ekkor kuriális nemesek, akik a töröknek és Komárom vármegyének is fizettek adót. 1663-tól kezdve a pálos rend próbálja megszerezni a kuriális nemesek birtokait. A rend 1667-től úrbéri szerződést köt a lakosok egy részével, így az újjászervezett Fejér megyéhez 1692-ben visszacsatolt Acsa vegyes jogállású családok települése lett, ahol a kisbirtokos nemesek többségbe kerültek. Szegénységük miatt nem tudták jogaikat megvédeni, és a falura 1702-ben Újvári Imre királyi adománylevelet szerzett. 1715-ben a lakosok összefogtak és elkeseredésükben megölték Újvárit, emiatt kuriális jogállásukat elveszítették, és örökös szolgaságra ítélték őket. A megtorlástól félő lakosok elhagyták Vértesacsát, és Újváriné Sigray Borbála 1723-ban katolikus rajnai frankokkal – 32 német parasztcsaláddal telepítette be a megüresedett falut.

Az eredetileg magyarok lakta falu életében jelentős változásokat hozott a németek betelepítése, hiszen innentől kezdve a német etnikum és a katolikus vallás vált uralkodóvá. A rekatolizálást támogatták az egymást követő földesurak, 1731-től Schmideg Tamás, majd 1753-ban a helyére lépő pálosok, akik a reformátusokat fokozatosan háttérbe szorították, végül 1765-ben királyi rendelettel megszüntették szabad vallásgyakorlatukat és 1769-ben még a templomukat is elvették. A lakosság egynegyedét kitevő reformátusság helyzete csak 1781-ben javult a türelmi rendelet hatására, de ekkor már csak alárendelt szerep jutott nekik a község életében. A római katolikus templomot a visszafoglalás után barokk stílusban építették át. A plébániaházat 1794-ben emelték, de az 1950-es évek elején annyira leromlott az állaga, hogy újat kellett emelni helyette. A Vörösmarty utca elején álló ma is működő református templomot 1838-ban építették fel. II. József uralkodása után a felekezetek közötti viszony átalakult, és változás történt a birtokviszonyokban is, ugyanis 1786-ban feloszlatta az erőszakos pálos rendet, és többek között az acsai birtokok is a kincstár, az ún. Vallásalap tulajdonába kerültek. A Vallásalap bérbe adta a birtokokat, 1816-tól József Nádor bérelte az uradalmat, melynek központja az alcsúti kastély megépítéséig (1829) Acsa volt.

A nádor felfejlesztette a gazdaságot, a kor modern technológiájára, gazdálkodási technikát váltott, vetésforgót vezetett be, intenzív állattenyésztést folytatott. Az állattenyésztés fejlesztésére 1828-ban tagosítást hajtottak végre, és legelők elkülönítését tették meg. József nádor, majd István nádor is a középítkezéseket ingyen adott építőanyagokkal támogatta. Az úrbéres jogviszonyban élő jobbágyság, valamint a szőlőművelésből és kézműiparból élő zsellérség 1848-ban szabadult fel a földesúri gyámkodás alól és kezdhette meg önálló szabad paraszti életét. Ez a fejlődés egészen 1880-as évekig dinamikus volt, ezt bizonyítja a népesség növekedése és a szőlők, présházak szaporodó száma is. A község lélekszáma 1784 és 1880 között kétszeresére gyarapodott. Mindeközben a német ajkú lakosság lassan kétnyelvűvé vált, az asszimiláció elkerülhetetlen volt. 1880-as években Vértesacsát is elérte a filoxéra járvány, a szőlő a Patkó- és Kishegyen kipusztult, ezzel megállt a falu fejlődése, mivel a korábbi zsellér réteg fő megélhetési forrása veszett oda. Innentől kezdve megindult az elvándorlás Budapest és Székesfehérvár irányába, amit a Bicske-Székesfehérvár vasútvonal 1898-as megépítése könnyített meg. De ezekben az évtizedekben számos egyesület jött létre a módos parasztság és iparosság öntudatosságának bizonyítékaként. Ilyen volt az 1884-es gazdasági

önképzőkör megalapítása, majd 1912-ben megalakult a gazdaszövetség helyi szervezete, 1918-ban pedig megalakította helyi szervezetét a szociáldemokrata párt. 1909-ben a községi népkönyvtár is megkezdte működését.

A két világháború között is a nagybirtokosok egyeduralma volt jelen a községben. Az 1921-ben végrehajtott Nagyatádi földreformja során 94 kh területet házhelynek mértek ki, mezőgazdasági művelésre 878 kh területet parcelláztak fel. Fészermajorban 6 vitézi telket mértek ki. A parasztgazdaságok modernizálását több tényező is elősegítette: 1926-ban megalakult a Hitelszövetkezet, 1929-ben bevezették a villamos energiát a községbe. A gazdasági válság után Tejszövetkezetet is szerveztek.

Az 1945-ös földreform idején felosztották Habsburg József főherceg uradalmát, továbbá 103

Volksbund-tag elkobzott birtokát. Ezt követően a németek iránt érzett sérelem következtében 1946 februárjában 1600 német anyanyelvű lakost telepítettek ki Vértesacsáról Németország amerikai megszállási övezetébe. Helyükre belföldi telepesek, majd menekülő vagy áttelepített szlovákiai magyarok kerültek. Ezzel ismételten megváltozott a falu vallási-etnikai arculata, a református magyarok gyarapodtak és kerültek túlsúlyba. Azonban az etnikai-vallási ellentétek jellemezték a tszcs szervezését 1947 után, 1952-ben a tsz. szervezését is. A mezőgazdasági egységeket végül 1959-ben sikerült egyesíteni a Vörös Október Tsz-be, mely a legnagyobb helyi munkaadó lett. Egyre többen azonban ipari üzemekben kényszerültek munkát keresni, és el is költöztek a nagyvárosokba, mivel helyben nem történt olyan beruházás, ami új munkalehetőséget teremtett volna.

A lakosság ellátásról 1945 előtt a Hangya Szövetkezet, majd az 1946-ban alakult Földműves szövetkezet gondoskodott, melynek jogutódja 1970 táján 6 kiskereskedelmi egységet üzemeltetett.

Az 1948-ban államosított református és katolikus iskola számára 1968-ban építettek új épületet. A német nyelv tanítására csak 1938 és 1944 között volt lehetőség. Csak 1970-től vezették be tantárgyként a német nyelv oktatását.

A község partnertelepülései, a németországi Eppelheim, és az erdélyi Nyárádgálfalva. Eppelheimben élnek nagyobb számban a kitelepített acsai németek. A két település iskolája között cserekapcsolat alakult ki, ezzel is segítve az acsai kisebbség gyerekeinek anyanyelvi oktatását.

Amint lehetővé vált Német Kisebbségi Önkormányzat alakult, és 1993 óta „Mi újság Vértesacsán” címmel helyi lap jelenik meg

Vértesacsa ma is német nemzetiségi település, annak ellenére, hogy 1946-ban 1600 német ajkú lakost kitelepítettek, aminek következtében ma arányuk csak 20% körül van. Jelenleg 1789 lakosa van a községnek, de egyre több a hétvégi ház tulajdonos a szőlőhegyen és a faluban. Az itt nyaralókat és a kirándulókat a hamisítatlan falusi hangulat, a falusi hagyományok megismerése, a dimbes-dombos, völgyes, erdős táj, a vadregényes környezetű horgásztó, a szőlőhegy, a csend és nyugalom csábította, vonzza ma ide.